Hírek
2021. Március 11. 14:59, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Vádat emeltek egy edzőtermi öltözőszekrényeket fosztogató férfi ellen
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három budapesti edzőterem és egy Pest megyei termálfürdő öltözőszekrényeiből értékeket lopott el 2019. szeptember-novemberben - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Ibolya Tibor közleménye szerint a 28 éves férfi az egyik szekrényből a sértett mobiltelefonja és egyéb értékei mellett a lakáskulcsát, a lakcímkártyáját és PIN-kóddal együtt a bankkártyáját is elvette. A bankkártyáról félmillió forint készpénzt vett fel, majd behatolt a sértett lakásába is, ahonnan 40 ezer forintot vitt el.
A vádlott öt sértettől több mint 1,3 millió forintot lopott el - tette hozzá.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfit öt rendbeli üzletszerű lopás bűntettével, illetve vétségével és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással vádolja, valamint végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta ellene.
A kerületi ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság rendelje el a férfi egy korábbi, 10 hónap, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
